Agymozgató: 5 millió üzenet mindössze 2 hét alatt

A mostani bejegyzésben a RoboRobo legújabb chatbotjáról fogok mesélni röviden. Agymozgató névre keresztelt találós kérdés botunk egészen kiváló eredményeket ért el alig néhány nap alatt, közben pedig számos izgalmas tapasztalattal is gazdagodtunk, ezért úgy gondolom, mindenképp említést érdemel a botblogon is.

 

A projekt célja elsősorban a Bot UX kutatása, valamint a felhasználói viselkedés tanulmányozása volt. A funkcionálisabb jellegű Sihuhu után, ezúttal egy könnyedebb, játékos botot szerettünk volna készíteni a felhasználók ( és jómagunk 🙂 ) szórakoztatására.

Hogyan működik?

A bot használata rendkívül egyszerű, ugyanakkor a ravasz feladványok komoly kihívások elé állíthatják a felhasználókat. Mindenképp szerettük volna, ha a játékosok számára ez a kis agytorna végül pozitív érzésekkel és sikerélménnyel zárulna, ezért két dolog beépítését tartottuk kiemelten fontosnak: az egyik a segítségkérés, a másik pedig egy jutalmazási rendszer. Utóbbiról ejtek majd néhány szót bővebben is.

🤖 Bot személyiség

Az Agymozgató készítésénél a célközönség elsősorban a 18-25 éves korosztály volt (valóban ők alkotják a fő felhasználói bázist, de az ennél idősebb korosztály is jelentős számban képviselteti magát), ezért a bot kommunikációja lendületes, szóhasználata pedig fiatalos. Fontos kiemelnünk, hogy a bot nem beszélget a játékosokkal, működése megoldásközpontú. Ennek köszönhetően a felhasználók nem tudják elterelni más irányba az üzenetváltást, és minden esetben a játék élvezetéért fogják felkeresni az Agymozgatót.

 

👊 Az erősségek

A találós kérdések működése egy az egyben átemelhető volt a chatbotba, így szinte pontosan úgy zajlik a játék, mint a való életben. Adott két személy, az egyikük felteszi a kérdést (esetünkben ő a bot), a másik pedig találgat, azaz igyekszik rájönni a megoldásra (ő pedig a felhasználó). Ha a játékos tanácstalan, segítséget kér a kérdezőtől, aki néhány szóval megpróbálja közelebb vinni társát a megfejtéshez (akárcsak a bot). Az Agymozgató a helyes válasz elfogadását illetően is épp annyira rugalmas, mint egy valós személy. A bot számára nem az a fontos, hogy a megoldást nyelvtanilag maximálisan helyesen vagy pontosan azzal a szóval írja be a felhasználó, mint amire ő “gondolt”. A lényeg az, hogy lássa, hogy a játékos rájött a megfejtésre, ezért a rendszer elfogadja a helyes válasz egészen közeli szinonímáit vagy eltérő írásmódjait (például: autó/kocsi, csend/csönd),  valamint az esetlegesen helytelenül írt alakot is (például: szőlő/szöllő).

 

🔄 Nincs megállás

De tényleg! A felhasználónak mindig van egy aktív kérdése, és ahogy kitalálja vagy elpasszolja azt, azonnal küldjük is az újabb kérdést. A találós kérdéseket véletlenszerű sorrendben küldjük, így van hogy kicsit nehezebb vagy nagyon könnyű kérdés kerül elő. Olykor üdítő egy egyszerű rejtvényt megfejteni egy bonyolultabb után.

 

 Segítünk, ha kell

A kérdéseket a felhasználók bármikor elpasszolhatják. Ehhez vagy egy üzenetet kell küldeniük (passz, szabad a gazda, feladom stb.), vagy pedig az alsó gombok közül a “Szabad a gazda” gombra kattintani.

 

Minden kérdéshez 2 darab segítség tartozik, ha a felhasználó fel szeretné adni a kérdést, a játék felajánlja, hogy küld segítséget egy csillagért cserébe. A felhasználók örülnek a segítségnek, egy apró információ morzsa segítségével könnyebb megfejteni a feladványt. Mivel csillagba kerül, ezért sokan megfontolják, hogy igénybe vegyék, értékesnek érzik a csillagokat, ezért ha lehetséges, inkább próbálják segítség nélkül megoldani a kihívásokat.

Agymozgató - chatbot UserFlow

A játék minden 3. 6. és 12. rossz választ követően automatikusan felajánlja a segítségét felhasználóknak, szerettük volna elkerülni, hogy a bonyolultabb kérdéseknél frusztrálttá váljanak a játékosaink.

 

Ha elfogyott egy felhasználó összes segítsége, a program emlékezteti a felhasználót, hogy bármikor elpasszolhatja a kérdést.

Jutalmazás és motiváció

A UserFlow tervezése során tudatosan törekedtünk a felhasználók motiválására és jutalmazására. A játékban 3 jutalmazási típust különböztetünk meg: gif, csillag és dicsérő szövegek.

 

🌌 GIF

A helyes megfejtést követően először elküldünk a felhasználónak egy humoros, pozitív hangulatú gifet. ( Érdekesség: több mint 50 különböző gifet gyűjtöttünk össze, hogy biztosan ne unják meg őket a felhasználók ). Úgy válogattuk össze a gifeket, hogy minden korosztály érthesse a gif üzenetét, kerültük a Meme-k túlzott használatát.

Agymozgató - chatbot gif

 Csillag

A helyes megfejtésekért csillagokat kaphatnak a felhasználók. Ezeket a csillagokat használhatják fel a teljesítményük mérésére. A megszerezhető csillagok száma a feladvány nehézségétől függ, és amellett, hogy gyűjthetőek, segítségekre is be lehet váltani őket, minden segítség 1 csillagba kerül.

 

🏆 Dícsérő üzenet

Végül pedig bizonyos pontszámok elérését követően személyre szóló elismerő, dicsérő szöveggel zárjuk a jutalmazások listáját. A visszajelzések alapján, ez utóbbi különösen melengeti a felhasználók szívét!

 

Kommunikáció

A projekt során a bot fejlesztése mellett a kommunikációra is kiemelt figyelmet fordítottunk.  A Facebook oldalon nem csak posztokat tettünk közzé, hanem igyekeztünk folyamatos, közvetlen kapcsolatot kialakítani a felhasználókkal. A felmerülő kérdésekre és problémákra minden esetben rövid időn belül reagáltunk, ügyelve a barátságos és fiatalos hangnemre.

Agymozgató - chatbot facebook kommunikáció

Bizonyos posztjainkban interakcióra buzdítottuk a felhasználókat, nagyban ennek is köszönhető a chatbot gyors organikus terjedése.

Eredmények

Az Agymozgató eredményeivel nagyon elégedettek vagyunk, sőt, elmondhatjuk, hogy túl is teljesítette az elvárásainkat. A bejegyzés írásakor 14 napja működik a bot, a lentebb feltüntetett statisztikai adatoka az elmúlt 2 hét eredményeit összesíti.

 

#⃣ Számokban

A kapott üzenetek száma mára átlépte az 5 milliót, a kiküldött üzenetek száma pedig 10 millió felett jár.

Agymozgató eredmények - chatbot - 5 millió üzenet 2 hét alatt

Agymozgató eredmények - chatbot - 10 millió küldött üzenet 2 hét alatt

 

Az Agymozgató Facebook oldala jelenleg több mint 4000 oldalkedvelőt, illetve – több mint 900 véleménnyel – kereken 5 csillagos értékelést tudhat magáénak. A felhasználók jelenléte folyamatos, összesen több mint 32.000 játékosunk van, és napi 5-8.000 aktív user próbálja megfejteni a rejtvényeket.

Agymozgató eredmények - chatbot - Több mint 900 értékelés 2 hét alatt

😻 Visszajelzések

A játék során egy ponton arra kérjük a felhasználókat, hogy ha idejük engedi, értékeljék az Agymozgatót. Rengeten díjazták a munkánkat 5 csillagos értékeléssel. Összegyűjtöttük néhány játékosunk véleményét:

 

Agymozgató - chatbot - értékelés

Agymozgató - chatbot - értékelés

Agymozgató - chatbot - értékelés

Agymozgató - chatbot - értékelés

Az Agymozgató bebizonyította, hogy a chatbotok felhasználási módjának csak a képzeletünk szab határt, és hogy a felhasználók örömmel játszanak egy szöveges alapú játékkal.

Próbáld ki te is: http://m.me/agymozgato/